Alelnöki pályázat
2018
Vízió
A Szépírók Társasága már megalakulásának pillanatában a legfontosabb magyarországi kulturális szervezetek egyikévé vált, az elmúlt húsz évben pedig programjaival, érdekvédelmi tevékenységével, politikai és közéleti nyilatkozataival, tagjainak megszólalásaival, szakmai és művészeti tevékenységével újabb és újabb írógenerációk számára vált iránymutató kultúrközösséggé. A Társaságnak ebben a két évtizedben folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó kultúrpolitikai körülményekhez, hogy működését fenntarthassa, miközben ugyanezek között a körülmények között kellett megmaradnia következetes, független és közben megújulni is képes, a tagság összetételét tekintve pedig, színes és sokrétű véleményformáló közösségnek. Ha ez a feladat, a saját tapasztalataim szerint is, gyakran különösen nehéznek bizonyult az alapítás óta, akkor a következő elnökségi ciklusok még több kihívást jelentenek majd. Mindezzel együtt biztos vagyok abban, hogy a Szépírók Társasága minden olyan tulajdonsággal, képességgel és erőtartalékkal rendelkezik, ami elég ahhoz, hogy a szélsőséges kultúrpolitikai környezet, a szinte lehetetlenné váló financiális háttér és a független civil szektor talajvesztése ellenére, vagy inkább éppen a felsorolt körülmények okán, megerősítse véleményformáló, érdekvédelmi és közösségi szerepét a magyarországi kulturális közéletben. A következőkben felsorolom azokat a területeket, amikért alelnökként felelősséget vállalok, és meglátásom szerint elősegítik az imént felsorolt célok megvalósulását.
Nemzetközi kapcsolatok
Részt venni a nemzetközi irodalmi párbeszédben, feladatokat vállalni a kelet-közép-európai térség kulturális kapcsolatainak erősítésében, és átjárhatóvá tenni a határokat a magyarországi szerzők számára a külföldi könyvpiacok felé, nem kizárólag azért fontos, és mára már alapvető feladata egy országos irodalmi szervezetnek, mert a gazdasági racionalitás egyre inkább a nemzetközi anyagi források és pályázatok felé tereli a hazai civil közösséget, hanem mert a mindenkori nemzeti irodalom, még ha annyira anyanyelvébe zárt is, nem létezhet önmagában, nem létezhet az országokon átívelő politikai, közéleti és egyben művészi kihívásokra adott válaszkísérletek, a közvetlen szomszédság személyes és inspiráló ismerete nélkül. Az elmúlt években számos nemzetközi program keretén belül (Children of the Transition, BraK Festival, Visegrad Academy of Cultural Management, Solidarity Academy, Malomfesztivál, YoungLit4V4) dolgoztam azon, hogy a térség fiatal írói, irodalmi szakemberei részvételével, külföldi kollégáimmal közösen, megteremtsük a hatékony, és valóban hasznos, személyes párbeszéd lehetőségét, és a nyelvi különbségek ellenére létrehozzunk egy közös platformot a gyakran meglepően hasonló kultúrpolitikai környezetben alkotó, de különböző nemzetiségű szerzők számára. Hiszem, hogy a Szépírók Társaságának, nemcsak a magyar nyelvterületen, hanem az egész régióban fontos szerepe, felelőssége és jövője van, a nemzetközi kapcsolatrendszer, az ismertség és a láthatóság pedig biztonságot, hosszú távú jelenlétet biztosíthat a szervezet számára, a mindenkori belpolitikai körülmények közvetlen hatásaitól részben függetlenedve. Alelnökként kiépítem, vagy megerősítem, a Szépírók Társasága kapcsolatait olyan szervezetekkel, amelyekkel volt szerencsém együtt dolgozni az elmúlt időszakban: International Visegrad Fund (Pozsony), European Writers Council (Brüsszel), BraK Festival (Pozsony), Villa Decius Association (Krakkó), Kraków Festival Office (Krakkó), Europen Centre of Solidarity (Gdansk), Cseh Centrum (Budapest) és más osztrák, szerb, grúz, örmény szervezetek.
Vidéki hálózat
Székesfehérvári íróként, programszervezőként, talán érthető és elfogadható, ha a budapesti jelenlét mellett kiemelten fontosnak tartom a vidéki programhelyszínek hálózatának megerősítését is. Mivel egy országosan aktív kulturális közösség, szervezet nem hagyatkozhat kizárólag a fővárosi közönség állandó és szükségszerű jelenlétére, így a Szépírók Társaságának is elsődleges feladatai közé tartozik a vidéki városok és kisebb települések bevonása, nem kizárólag a programok megvalósításába, hanem abba a párbeszédbe is, ami a Budapesten élő kulturális közösség számára adott, és sok esetben, természetes lehetőség. A vidéki önkormányzatok gyakran elfogult támogatási politikája, a nagyvárosok egyetemi autonómiájának korlátozása, a kisebb civil szervezetek küszködése a létfenntartásért és a helyi programszervezők kapcsolatrendszerének korlátozottsága nehézzé, gyakran lehetetlenné teszi a hosszabb távú irodalmi sorozatok megvalósítását és, ezzel együtt, egy folyamatosan bővülő törzsközönség kialakítását. A Szépírók Társasága ugyan jelen van számos vidéki helyszínen, személyesen is ismerek több nagyszerű, érzékeny ízlésű és kitartó programszervezőt, de hosszú távon szükséges egy olyan vidéki hálózat létrehozása, ami elméletben már a pályázati tervezés, az éves költségvetés kialakítása során minden alkalommal jelen van, akár specifikus, helyi, kistérségi, együttműködésben benyújtható pályázatok, akár a helyi közösségi és magánfinanszírozás lehetőségeinek felkutatásával is, a gyakorlatban pedig az első feladataim között lesz végigjárni a már ismert helyszíneket (Szeged, Debrecen, Pécs, stb.), és személyesen felmérni az igényeket, kételyeket és problémákat, a lehetőségeket a fejlődésre.
Kommunikáció
A Szépírók Társaságának neve magában foglalja a mindenkori teljes tagság névsorát, és közben önálló jelentéssel is bír. Képviselnie kell az egyes tagok különálló érdekeit, de gyakran nem adódik más választás, mint hogy végül egyetlen, közös álláspontot fogalmazzon meg. A Szépírók Társasága tagjának lenni nem azt jelenti, hogy mindenben egyet értünk a másikkal, hanem hogy egy olyan közösségbe léptünk be, olyan alkotókkal vállalunk közösséget, akiknek őszintén kíváncsiak vagyunk a véleményére. Az emailben elindított fórumot nagyon hasznosnak tartom, számos vitát lefolytattunk, nyilatkozatokat fogalmaztunk meg, és olyan problémákat ismertünk meg, amelyek a fórum nélkül rejtve maradtak volna. A termékeny belső kommunikáció érdekében viszont ezzel együtt is fontosnak érzem, hogy hasonló beszélgetések személyesen is megtörténhessenek, és a kötelező közgyűlések mellett egyéb találkozókat, megbeszéléseket, nyilvános vitákat is tartsunk, akár vidéki helyszínekre kihelyezett elnökségi ülésekkel, fórumokkal, hogy az egyébként egyre bővülő tagság olyan rétegeit is párbeszédbe vonjuk, amelyek eddig szótlanok maradtak a közös ügyeink kapcsán. A külső kommunikációt illetően pedig, ahogy a várhatóan egyre csökkenő állami támogatás egyre csökkenő számú eseményt is jelent majd, szükségessé válik, hogy minden nehézség ellenére, a Szépírók Társaságának jelenléte, működése és véleménye egyértelműen, határozottan és tartósan láthatóvá váljon, és ehhez kialakítsuk azokat az új csatornákat, amelyek az enyhén fogalmazva is jócskán megváltozott médiaviszonyok között is működőképesek, és garantálják a párbeszédet a tagsággal, a közönséggel, és talán még jobban fölerősítik a Szépírók Társasága hangjait.
