Tisztaság, egészség, kényelem

Egy patyolat történet

Fél órát kapunk, annyit bír, az igazán nem sok. Oh, irgalom atyja ne hagyj el. Csukódik mögöttem az ajtó, már indítanám is a felvételt, pörögjön a szalag, hogy is volt az a dolog a sorsjegyekkel, a tárgyalással. De csak lassan, csak lassan kedves, int le özvegy D.-né Szabó Ágnes, kezdjük az elején. Hogy okos dolog volt-e másnap kora reggel a véres lepedővel besétálni a munkahelyére, a Fejér megyei Patyolat Vegytisztító Vállalat székesfehérvári mosodájába, már nem tudhatja. De higgyem el, ösztönből cselekedett. Ki kell a vérfoltot vennem. És ha ösztönből cselekszik az ember, akkor nem azon gondolkodik, hova megy. Amikor az ösztön dolgozik, nem is számolja a lépteket, csak látja, hogy megy, mennek maga előtt a lábai, mintha valaki más lábai lennének, kezében nejlon zsák, másnak a keze, a zsákban lepedő, férfi alsók, zoknik, mosatlan, mintha először látná őket, és mire újra gondolkodni tudna, már bent is van a munkahelyén, a Fejér megyei Patolyat Vegytisztító Vállalat székesfehérvári telephelyén ezerkilencszázhetven május huszadikán reggel, nyolc óra előtt öt perccel. De ezt már ő is csak a jegyzőkönyvekből tudja, akkor nem figyelte az időt, csak ment, a rutin, a megszokás, a becsület szerint. Furcsa jószág a lélek. Végignézek az asszonyon, meggyötörte-e az idő, az elmúlt évtizedek, az állandó őrlődés, az emlékezés, hogy van-e bűntudat, nézem halványkék szemét, ráncos alkarjait, őszbe fordult szöghaját, kapkodó mozgását. De nem tűnik összetörtnek, sem megbomlottnak, mintha nem nyomasztaná a történelem, hogy egyszerű patyolati visszamosóként valamennyire része lett annak. Mintha most azonnal vissza tudna állni az üstök mögé a gőzbe. Merthogy jó volt a szakmában, ő volt a legjobb visszamosó az egész Dunántúlon. Ágnes asszony, kérdezem halkan, mindig magát keresték, ha baj van. Hát ki mást. A hatalmas mosógépeket túlterhelték, a nép mintha semmi mást nem csinált volna akkoriban, csak koszolt. Mosatott, aztán koszolt, mosatott aztán koszolt. Egy merő foltosság volt az egész népköztársaság, összepacázták ezek a világot is. És ha, teszem azt, a lepedő foltosan jött ki a gépből, akkor, az akkor még fiatalasszony, Ágnes az üst mögé ült egy felfordított bádog vödörre, nekiveselkedett a kékítőnek, és csak mosta, mosta, halványult a folt, a kávé, a vörösbor, a szeder, a tinta, és hogy más, emberi eredetű foltokról itt most ne is beszéljünk, mégiscsak olvasni fogják. Tisztaság, egészség, kényelem. Ez a három szó volt akkoriban a hattyú fölé írva, félkörívben sorakoztak a szavak a hófehér jószág háta fölött. Tisztaság. Egészség. Kényelem. Furcsa jószág a lélek, jut eszembe újra, aztán megkérdezem: Jöttek a helyi elvtársak is? Jöttek. Az az elvtárs is? Az is. Felismerték az autóikat, felismerték az öltönyeiket, a szűk tekintetüket, az örök rohanásukat. Aztán a szennyesüket, az ágyneműt, az alsót, ingeket, külön zsákokba gyűjtötték, hogy biztosan ne legyen baj. És nem is volt? Általában nem. Nem keveredett az igazgatói alsó a nép holmijával, hogyan is keveredhetett volna? De aztán egyszer mégis baj történt? Történt, bizony, mondja Ágnes asszony, történt. És akkor is magát hívták. Engem. Az elvtárs fiatal volt, magas, nyíltabb tekintetű, mint a megszokott. Megköszönte a fiatal Ágnes asszony hihetetlen munkáját, a folt, úgymond hősies eltávolítását. Kezet csókolt, Ágnes asszony zavartan rántotta össze hipószagú ujjait. És aztán egyre gyakrabban jött? Igen, pedig nős volt, három kisgyerek, két lány, egy fiú, ezt a szennyesből tudta Ágnes asszony, és hogy a feleség, takaros feleség. Mindig kikérte magát az átadó pulthoz? Kikért bizony. Megvárta? Megvárt. Szerelem volt? Ágnes asszony kinéz az ablakon. Verdesik a nyárfaágak az ablaktáblát a tomboló fehérvári tavaszban, vékony fénysugár szűrődik be a kórterembe. Szerelem. Tisztaság, kölcsönlakás, egészség, keményítő, kényelem, telefonhívások, hipó, várakozás, biszulfit, várakozás, kékítő, öröm, könny, várakozás, telefonhívások, vörösbor, félelem, üres mosóüst, semmi. Ágnes asszony nem szólt néhai férjének, sem az üzemvezetőnek, de még a mosónőknek sem, minek is szólt volna. Látszott, ami látszott. Vannak olyan foltok, amik látszani akarnak. A vörös barnára vált, a kék szürkére, de száz és száz mosás után is ott marad. A sorsjegyek, térek most már a tárgyra, mikor kerültek szóba először? Ágnes asszony rám néz, aztán a fekete, csillogó magnószalagra, nézi az apró villanásokat, hallani a kazetta kattogását. Feküdtünk egy ágyon, keményített lepedőn, túl sok biszulfitot használhattak, éreztem a csupasz hátamon, nem tehetek róla, szakmai ártalom, szóval akkor. Hogy balatoni telek, hétvégi házzal, sorsjegy, Patyolat akció, és hogy ez biztosan nem lenne nekem gond. Mármint az a néhány sorsjegy. Neki most nyaralóra nem telne, ott a család, sok a költség, a gyerekek, és nehogy azt higgyem, hogy ő olyan sokat keres, de nem ám, amíg ki nem hal mellőle a Soltész, előrelépésre aligha számíthat. Csak naponta egy tömböt kihozni. És már el van intézve a győzelem, ismeri a területi leosztást, a többit meg eladja a kollégáknak az osztályon, úgysem tudják, hogy nyeretlen. És hogy akkor végre lenne hová elvonulnunk. Tisztaság, nyár, egészség, Balaton, kényelem, nyaraló, pörköltszaft és szerelem. Nem kellene bujkálni, titokzatoskodni, idegen lepedőkön heverni. De csak nem jött a siker. Nem. És a sorsjegyek is egyre fogytak. Ivott? Ivott. Ütötte? Volt olyan. Aztán egyre gyakrabban. Hogy biztos én csalok valahogy. De hát azt sem tudtam, mit csinálunk. Aztán mindig megbocsájtott. Voltak tartozásai, valami devizaügylet, elszalasztott előléptetés, romló statisztikák. Ilyenekről beszélt. És egyre kevesebbet az elvonulásról. Hogy ittak-e aznap éjjel is? Ittak, hát persze, valami soproni vöröset. Ágnes asszony is? Ő is. Vöröset? Igen, pedig az szörnyű foltot hagy, ne haragudjak, szakmai ártalom, mondja. És akkor történt. Mert az ő sem gondolta, honnan is gondolhatta volna, hogy egy olyan vastag zöld falú üveg, mint amiből a soproni vöröset itták a lepedőn heverve, olyan könnyen ezer darabra törik egy puha tarkón, a felnyírt haj alatt, a kibontott nyakkendő fölött. Hogy majd mint apró csillagok, zuhannak a zöld szilánkok a fehér lepedőre, és a vörösről már nem is tudja, hogy vér-e vagy bor. Ha nem viszi magával a véres lepedőt másnap, soha nem bukik le? Talán nem. De az ösztön dolgozott, vitték a lábai az üst felé. Tisztaság, egészség, kényelem. Ez jár mindenkinek. Körültekint Ágnes asszony, figyel egy apró, már bebarnult, régi foltot a galléromon. Vér, kérdezi. Nem, mondom, vörösbor. Az a rosszabb, mondja, az a rosszabb, és látom, hogy ma már többet nem fog mondani. Kikapcsolom a diktafont, szedelőzködöm. Aztán az ajtóból mégis visszafordulok, valami még eszembe jut, szinte a semmiből, az ösztön dolgozik. Ágnes asszony, a vers, hát azzal nem ugratták folyton? Milyen vers, kérdez vissza, és már a lepedőjét szorongatja, amikor lejár végre az otthonban látogatási idő. Haza többé nem eresztik.

(Megjelent a 2000 folyóirat 2017/6-os számában.)

Reklámok

Szépírók Társasága – alelnöki pályázat

Alelnöki pályázat

2018

Vízió

A Szépírók Társasága már megalakulásának pillanatában a legfontosabb magyarországi kulturális szervezetek egyikévé vált, az elmúlt húsz évben pedig programjaival, érdekvédelmi tevékenységével, politikai és közéleti nyilatkozataival, tagjainak megszólalásaival, szakmai és művészeti tevékenységével újabb és újabb írógenerációk számára vált iránymutató kultúrközösséggé. A Társaságnak ebben a két évtizedben folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó kultúrpolitikai körülményekhez, hogy működését fenntarthassa, miközben ugyanezek között a körülmények között kellett megmaradnia következetes, független és közben megújulni is képes, a tagság összetételét tekintve pedig, színes és sokrétű véleményformáló közösségnek. Ha ez a feladat, a saját tapasztalataim szerint is, gyakran különösen nehéznek bizonyult az alapítás óta, akkor a következő elnökségi ciklusok még több kihívást jelentenek majd. Mindezzel együtt biztos vagyok abban, hogy a Szépírók Társasága minden olyan tulajdonsággal, képességgel és erőtartalékkal rendelkezik, ami elég ahhoz, hogy a szélsőséges kultúrpolitikai környezet, a szinte lehetetlenné váló financiális háttér és a független civil szektor talajvesztése ellenére, vagy inkább éppen a felsorolt körülmények okán, megerősítse véleményformáló, érdekvédelmi és közösségi szerepét a magyarországi kulturális közéletben. A következőkben felsorolom azokat a területeket, amikért alelnökként felelősséget vállalok, és meglátásom szerint elősegítik az imént felsorolt célok megvalósulását.

Nemzetközi kapcsolatok

Részt venni a nemzetközi irodalmi párbeszédben, feladatokat vállalni a kelet-közép-európai térség kulturális kapcsolatainak erősítésében, és átjárhatóvá tenni a határokat a magyarországi szerzők számára a külföldi könyvpiacok felé, nem kizárólag azért fontos, és mára már alapvető feladata egy országos irodalmi szervezetnek, mert a gazdasági racionalitás egyre inkább a nemzetközi anyagi források és pályázatok felé tereli a hazai civil közösséget, hanem mert a mindenkori nemzeti irodalom, még ha annyira anyanyelvébe zárt is, nem létezhet önmagában, nem létezhet az országokon átívelő politikai, közéleti és egyben művészi kihívásokra adott válaszkísérletek, a közvetlen szomszédság személyes és inspiráló ismerete nélkül. Az elmúlt években számos nemzetközi program keretén belül (Children of the Transition, BraK Festival, Visegrad Academy of Cultural Management, Solidarity Academy, Malomfesztivál, YoungLit4V4) dolgoztam azon, hogy a térség fiatal írói, irodalmi szakemberei részvételével, külföldi kollégáimmal közösen, megteremtsük a hatékony, és valóban hasznos, személyes párbeszéd lehetőségét, és a nyelvi különbségek ellenére létrehozzunk egy közös platformot a gyakran meglepően hasonló kultúrpolitikai környezetben alkotó, de különböző nemzetiségű szerzők számára. Hiszem, hogy a Szépírók Társaságának, nemcsak a magyar nyelvterületen, hanem az egész régióban fontos szerepe, felelőssége és jövője van, a nemzetközi kapcsolatrendszer, az ismertség és a láthatóság pedig biztonságot, hosszú távú jelenlétet biztosíthat a szervezet számára, a mindenkori belpolitikai körülmények közvetlen hatásaitól részben függetlenedve. Alelnökként kiépítem, vagy megerősítem, a Szépírók Társasága kapcsolatait olyan szervezetekkel, amelyekkel volt szerencsém együtt dolgozni az elmúlt időszakban: International Visegrad Fund (Pozsony), European Writers Council (Brüsszel), BraK Festival (Pozsony), Villa Decius Association (Krakkó), Kraków Festival Office (Krakkó), Europen Centre of Solidarity (Gdansk), Cseh Centrum (Budapest) és más osztrák, szerb, grúz, örmény szervezetek.

Vidéki hálózat

Székesfehérvári íróként, programszervezőként, talán érthető és elfogadható, ha a budapesti jelenlét mellett kiemelten fontosnak tartom a vidéki programhelyszínek hálózatának megerősítését is. Mivel egy országosan aktív kulturális közösség, szervezet nem hagyatkozhat kizárólag a fővárosi közönség állandó és szükségszerű jelenlétére, így a Szépírók Társaságának is elsődleges feladatai közé tartozik a vidéki városok és kisebb települések bevonása, nem kizárólag a programok megvalósításába, hanem abba a párbeszédbe is, ami a Budapesten élő kulturális közösség számára adott, és sok esetben, természetes lehetőség. A vidéki önkormányzatok gyakran elfogult támogatási politikája, a nagyvárosok egyetemi autonómiájának korlátozása, a kisebb civil szervezetek küszködése a létfenntartásért és a helyi programszervezők kapcsolatrendszerének korlátozottsága nehézzé, gyakran lehetetlenné teszi a hosszabb távú irodalmi sorozatok megvalósítását és, ezzel együtt, egy folyamatosan bővülő törzsközönség kialakítását. A Szépírók Társasága ugyan jelen van számos vidéki helyszínen, személyesen is ismerek több nagyszerű, érzékeny ízlésű és kitartó programszervezőt, de hosszú távon szükséges egy olyan vidéki hálózat létrehozása, ami elméletben már a pályázati tervezés, az éves költségvetés kialakítása során minden alkalommal jelen van, akár specifikus, helyi, kistérségi, együttműködésben benyújtható pályázatok, akár a helyi közösségi és magánfinanszírozás lehetőségeinek felkutatásával is, a gyakorlatban pedig az első feladataim között lesz végigjárni a már ismert helyszíneket (Szeged, Debrecen, Pécs, stb.), és személyesen felmérni az igényeket, kételyeket és problémákat, a lehetőségeket a fejlődésre.

Kommunikáció

A Szépírók Társaságának neve magában foglalja a mindenkori teljes tagság névsorát, és közben önálló jelentéssel is bír. Képviselnie kell az egyes tagok különálló érdekeit, de gyakran nem adódik más választás, mint hogy végül egyetlen, közös álláspontot fogalmazzon meg. A Szépírók Társasága tagjának lenni nem azt jelenti, hogy mindenben egyet értünk a másikkal, hanem hogy egy olyan közösségbe léptünk be, olyan alkotókkal vállalunk közösséget, akiknek őszintén kíváncsiak vagyunk a véleményére. Az emailben elindított fórumot nagyon hasznosnak tartom, számos vitát lefolytattunk, nyilatkozatokat fogalmaztunk meg, és olyan problémákat ismertünk meg, amelyek a fórum nélkül rejtve maradtak volna. A termékeny belső kommunikáció érdekében viszont ezzel együtt is fontosnak érzem, hogy hasonló beszélgetések személyesen is megtörténhessenek, és a kötelező közgyűlések mellett egyéb találkozókat, megbeszéléseket, nyilvános vitákat is tartsunk, akár vidéki helyszínekre kihelyezett elnökségi ülésekkel, fórumokkal, hogy az egyébként egyre bővülő tagság olyan rétegeit is párbeszédbe vonjuk, amelyek eddig szótlanok maradtak a közös ügyeink kapcsán. A külső kommunikációt illetően pedig, ahogy a várhatóan egyre csökkenő állami támogatás egyre csökkenő számú eseményt is jelent majd, szükségessé válik, hogy minden nehézség ellenére, a Szépírók Társaságának jelenléte, működése és véleménye egyértelműen, határozottan és tartósan láthatóvá váljon, és ehhez kialakítsuk azokat az új csatornákat, amelyek az enyhén fogalmazva is jócskán megváltozott médiaviszonyok között is működőképesek, és garantálják a párbeszédet a tagsággal, a közönséggel, és talán még jobban fölerősítik a Szépírók Társasága hangjait.

A pozsonyi metró (Scolar, 2017)

Megrendelhető a kiadó honlapján: http://www.scolar.hu/a_pozsonyi_metro_1974

 

2017.06.11.

2017.06.06.

FIN – Fehérvári Irodalmi Napok 2017

KOCSMABEAT TURNÉ 2016